MŰTÁRGYAKKÁ NEMESÜLT MOTORKERÉKPÁROK
A felesége szerint hibás génnel született, azért a bolondja a motorkerékpároknak. Előbb az udvarban, aztán a sufniban, majd a garázsban, az előszobában jelentek meg a motorok.
Amikor az egyik karácsonyra azt kérte, hogy tehesse a fenyőfa alá a legújabb gépét, és az még januárban is a nappaliban állt, véget ért a türelem, kitört a családi balhé.
Éppen akkoriban újították fel Maróti Józsefék az épületet, amelyben a kizárólag műszaki-technikai könyveket árusító könyvesboltjuk és az otthonuk is van a pesterzsébeti Nagykőrösi út 91. szám alatt. Azt tervezték, hogy a padlást könyvraktárnak építik ki. A családi béke kedvéért aztán úgy döntöttek, hogy ott helyezik el a Maróti Motorkerékpár-gyűjteményt, hiszen a családfő már tizennyolc muzeális értékű motorkerékpárral rendelkezett. Ennek öt éve. Azóta megtöbbszöröződött a számuk, s a házaspár békében neveli három leányát.
– De a férjem még nem közlekedhet motorkerékpárral, s ez addig így lesz, amíg a legkisebb lányunk is be nem tölti a tizennyolcadik évét – mondja Marótiné Koczur Györgyi, aki anyagmozgató gépészmérnök, mérnöktanár, és megszerezte az ELTE művelődéstörténet diplomáját is.
Apja mérgezte meg
Maróti József édesapjának autó- és motorkerékpár-szerelő műhelye volt az IX. kerületben, a Soroksári úton, a Kvassay-zsilipnél. Gyerekkorától a motorkerékpárok bűvöletében élt. Tizennégy évesen vette meg az első gépét, egy Verhovinát (tudják, az a “betekerős”, pedálos moped), aztán egy év múlva egy Komarra ült át, azt követte egy Simson Star, azt pedig egy 250-es használt MZ.
Most negyvenhét éves. A gyűjteményét kiteljesítette. Láthatjuk az első sorozatgyártású csepeli segédmotoros kerékpárt, a WM Csepelt (piros vagy szívtankos). Megcsodálhatjuk az 1948-ban Jurek Aurél, Jurek Jenő és csapata által kifejlesztett Csepel 100-ast, amelynek már minden alkatrészét – a lámpaüvegtől a nyeregig – CSepelen gyártották. Itt áll a híres Csepel 125-ös több típusa. Van Dongó motoros kerékpár, és többféle moped: a Csepelen készült Tünde, az Egri Finomszerelvénygyártól a 49 cm3-es Berva, a CSepeli Kerékpárgyártól a 49 cm3-es Panni. A magyar motorkerékpár-gyártás csaknem minden hazai típus aképviselteti magát: CSepelek, Pannóniák, Danuviák, a Méray-Puch, az SHB (Schweitzer Henrik Budapest), a BMG (Barat Motor Gyár), a versenyeredményeiről is híres Urbach László Mátra 100-as kismotorja.
A Pille és Motorkuli utánfutók csak megbújnak az eredeti és felújított magyar motorok között. A Csepelen készült motorokat exportálták a világ sok országába.
Egy húzás: öt liter
A legjelentősebb hely akkor a Szovjetunió volt, de még Amerikába is került Pannónia. A gyűjtemény egyik becses darabja az Amerikából visszahozott eredeti állapotú Pannónia T7. A sarokban egy benzinkút az 1950-es évekből: a kútkezelő egy karral szivattyúzta a benzint, egy húzás: 5 liter! Megtapogathatjuk a Pannónia oldalkocsiját, és megtudhatjuk, hogy Vácott készítették a világon a legtöbb oldalkocsit, több mint negyedmilliót.
Tragikus döntés
A KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) 1975-ben elvette Magyarországtól a motorkerékpár-gyártás jogát (Csehszlovákia, Lengyelország és a Szovjetunió kapta meg), csak a Csepel teherautó és az Ikarus autóbusz gyártását folytathattuk.
Az akkor már legendás, nagy tudású és tapasztalatú fejlesztőmérnökök, designerek és versenyzők tragédiaként élték meg a drasztikus döntést. Azóta több mint harminc év telt el. Újabb hírek szerint talán mégis lesz ismét hazánkban motorkerékpár-gyártás.
Vándorkiállítások az iskoláknak
A gyűjteményt közkinccsé tették azáltal, hogy előzetes bejelentkezésre szívesen fogadnak látogatókat, iskolai és felnőttcsoportoknak 2-3 órás technikatörténeti előadást (afféle tárlatvezetést) is tartanak. Két vándorkiállítást is kidolgoztak, az egyik a magyar motorkerékpárokról szól, a másik a korabeli plakátjaikat és reklámjaikat mutatja be, 50-50 folyómétert kitevő, 100×70 cm-es tablókon. Ezeket főleg iskoláknak ajánlják, mégpedig úgy, hogy az egyik osztály diákjai a tablók mellé a motorozással kapcsolatos tárgyakat (bukósisak, motorossapka, motorosruha, alkatrészek, stb.) gyűjtenek össze, a helyi motorosklub pedig régi motorkerékpárokat állít ki.
Gulay István
(Helyi Téma)