16. OLDTIMER SHOW

16. alkalommal kerül megrendezésre a budapesti Oldtimer Show
2021. április 9-11. között a Magyar Vasúttörténeti Parkban.
Rengeteg veterán jármű lesz idén is kiállítva a 10 hektáros területen. Az előző évhez hasonlóan idén is sok új kiállított jármű lesz. Az egyik legnagyobb szenzáció a világ első hibrid autója lesz, amit 1916-ban készítettek: Woods-Stanley. Ez egy villany-benzin motor volt, amit gőzhajtásúra alakítottak át. Ráadásul, még a beindítását is tervezik és szervezik a szervezők.
A vonatokat kedvelők is előtérbe kerülnek idén, mert 2020-ban felújították az „Aranyvonat” -ot. Ez a vonat egykor híres Szent István koronáját szállító ereklyeszállító volt. A kiállítás ideje alatt díszmagyarba öltözött koronaőrök fognak őrbe állni.
Ebben az évben a kiemelt téma a szocialista korszak járművei lesznek. Sok program várja a látogatókat ebben az évben is.
Bővebb információért kattintson az alábbi linkre: Oldtimer Show 2021